tavaszi nagytakaritas mashogy 30 nap alatt

Annyira nem szeretek sem takarítani, sem pakolni, hogy 30 napon keresztül minden egyes nap foglalkozzak vele. Sokszor időpocsékolásnak érzem, aminek bár látszik az eredménye, de mégis úgy érzem, hogy sokkal jobb, örömtelibb vagy hasznosabb dolgokat is csinálhatnék.

Azt az érzést viszont nagyon szeretem, amikor körülöttem rend és tisztaság van. Amikor átlátom magam körül a dolgaimat. Akkor úgy érzem, hogy bennem is nagyobb rend lesz.

Szeretem, ha élvezem azt, amit csinálok.

Szeretek tervezni, szeretek célt megvalósítani, szeretem a haladás érzését.

Ezért ez az egyébként halogatós teendő, mint a tavaszi nagytakarítás, sokkal izgalmasabb egy 30 napos kihívás keretein belül.

És még munkafüzetet is készítettem hozzá! 🙂 (A cikk végén megtaláljátok!) Először csak magamnak rajzoltam meg, hogy hogyan fog kinézni ez a 30 nap, de aztán sokan kérdeztétek, hogy

“Hogyan lehet ez a takarítás más, mint a szokásos takarítás? Úgy érzem, hogy most is ugyanazt csinálom, mint egyébként minden egyes nap: pakolok, takarítok…”

 

Mi adja a lelkesedésemet ebben a kihívásban?

Hiszek abban, hogy minden célhoz kell egy érzés, ami hajt bennünket előre, ami minden egyes nap motivál bennünket azzal, hogy elképzeljük azt a pillanatot, amikor elértük a célt.

Egy érzéssel kötöttem össze ezt a témát. Azzal az érzéssel, hogy:

“Milyen jó lesz majd, amikor ott állok a tiszta, rendezett lakásban, és már nincsenek körülöttem feleslegesen felhalmozott dolgok, olyan tárgyak, amikhez rossz érzések fűznek, vagy negatív energiát árasztanak. Amikor nincsenek már olyan ruhák a szekrényemben, amik azt sugallják, hogy “Ez nem te vagy, nem is tetszem neked, akkor miért vagyok itt?”, “Persze, biztosan azt gondolod, hogy majd egyszer jó leszek valamire.”, “Ajándékba kaptál, és minden egyes nap, amikor rám nézel, csak rosszul érezd magad, amiért nem merted bevallani, hogy nem tetszem.”, “Sajnálsz kidobni, mert akkor olyan embernek érzed magad, aki pazarol, nem értékeli azt, amije van.”

(Hozzátok is beszélnek a ruhák, és egyéb dolgok? 🙂 )

Ez minden más tárgyra is igaz, nem csak a ruhákra.

A sok nem használt és felesleges dolog, tárgy pedig elveszi a fókuszt arról, amit szeretek. Ami értékes számomra. 

Ez pedig nem csak a tárgyakra, hanem az érzésekre és gondolatokra is igaz.

A sok negatív gondolat vagy rossz érzés elveszi a fókuszt arról, ami igazán szép és jó és értékes számomra.

Azzal, hogy mindent átnézek, egyben magamat is vizsgálom, az érzéseimet és gondolataimat is rendbe teszem, szelektálom. 

Tehát a lelkesedésemet az adja, hogy minden nap elképzelem, milyen jó lesz felszabadultan, szabadabban érezni magam, amikor végigsétálok a lakásban. 🙂

30 napos kihivas coaching szokaskialakitasMost pedig jöhet az ajándék munkafüzet!

Nagy-nagy szeretettel készítettem ezt neked, ha te is halogatni szoktad a tavaszi nagytakarítást, ha te is csak egy nyűgnek érzed, és szeretnéd egy kicsit feldobni ezt.

Amint megadtad az email címedet, már küldöm is a letöltési linket:

Remélem, hasznos és örömteli lesz számodra a munkafüzet használata! 🙂

 

MOST TE JÖSSZ!

  • Szoktál tavasszal nagytakarítást végezni? Ha nem, csak halogatod, mi az oka a halogatásnak?
  • Szoktál halmozni, gyűjtögetni? Vagy könnyen megválsz a dolgaidtól?
  • Milyen érzelmek fűznek egyes tárgyakhoz? Vannak olyanok, amikhez rossz érzések kapcsolódnak?

Ha te is szeretnél részt venni a 30 napos tavaszi kihívásban, katt ide, vagy a lenti képre, és találkozzunk a Facebook csoportban. 🙂

30 napos szokaskialakitas

 

Csilla

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.