Ázsia ezer arcú

Egy út, több szemszögből:

Szervezett út, majd spontán programok.

Céges út, ami átcsap magánútba.

Turistáskodás, hotelek és éttermek –  Helyi élet, helyi ízek.


Az első rész után, folytatódjon a malajziai élménybeszámoló.

…..Előreláthatóan 60 perc az út a szállodáig a reptértől. Arra is hamar rájövünk, hogy az idő a malájoknál kevésbé kötött, a 60 perc lehet sokkal több, de sokkal kevesebb is. Kicsivel több, mint fél óra alatt a szállodánál vagyunk.

Kuala lumpur hotel

Este fél 5 körül lehet. Itt korábban sötétedik, már szürkület van. A látvány egy kicsit most is a magyar őszies estékre emlékeztet. Sebaj, a környék úgysem tűnik túl turistabarátnak. Egy sok-sok emeletes 4 csillagos szálloda emelkedett ki a nyomor kellős közepéből. Ez még nem a kínai városrésze Kuala Lumpurnak, de akár az is lehetne. Több magas szállodát, és bevásárlóközpontot lehet látni a környéken, a szegénység, a helyi evős helyek, és lakóházak fölé tornyosulva.

Kuala Lumpur két arca

Átsétálunk a közeli bevásárlóközpontba pénzt váltani. Itt és ekkor szembesülünk először a kettősséggel, ami jellemzi Ázsiát. Szegényes, koszos, büdös sötét utcákon átvágva, – amik egyébként helyi étkezdék, és nyüzsögnek a helyiektől, – átérünk a tiszta, igényes, kivilágított bevásárlóközponthoz.

Csak pár utcányira van a szállásunktól. A boltok jellege, a márkák és az árak is többnyire azok, amik itthon is megtalálhatók.

kuala lumpur plaza
Közeli bevásárlóközpont

Pénzt váltunk, itt kedvezőbb a váltási árfolyam, mint a reptéren. Majd adaptert keresünk. Itt máshogy néz ki a konnektor, nem kompatibilis a mi dugóinkkal, ezért van szükségünk egy adapterre.

kuala lumpur plaza2

Nehezen találunk, bejárjuk a felső szinteket is, ahol vannak olyan részek, amik akár a pláza kütyüs piaca is lehetne. Egy Media Markt nagyságú területet kell elképzelni, de nem egy boltról van szó, hanem sok kis pultról egymás mellett, mindenhol telefont árulnak, telefont szervizelnek, telefonkiegeszítőket lehet kapni, és egyébb kütyüket. Nem lehet úgy elsétálni a pultok között, hogy ne szólítsanak le, ne kérjék, hogy nézzük meg a portékájukat, vagy ne ajánlják fel az iPhone 5-öt kedvező áron. Végre valahára találunk egy pultot, ahol adaptert is kapunk. A legjobb fajta, a világ összes dugójával kompatibilis…, az eladó szerint 🙂 . Az árát sokaljuk (hiszen azt mondják, alkudni itt is érdemes 🙂 ), ahhoz képest, hogy Ázsia állítólag olcsó. 99 ringgitért árulják (67 forint 1 ringgit), és sikerül 85 ringgitre lealkuldni. Lejjebb nem megy az árban a fiatalember. Majd amikor a garanciára rákérdezünk, ír nekünk egy fizetési bizonylatot, amire bár 85 ringgitet ír, csak 78 ringgitet kér el tőlünk. Itt szembesülünk először azzal, hogy Malajziában nem csak az időhöz állnak rugalmasan, hanem a számokhoz is. Ha mondanak egy számot, az nem biztos, hogy akkor is annyi lesz, amikor fizetésre kerül a sor. A logikát sajnos utazásunk végéig nem sikerült megtalálni. Ha valaki érti ezt, szóljon! 🙂

Ezzel hazasétálunk, vacsora idő van. A választék svédasztal jellegű. Előétel, fő fogások, desszertek, gyümölcsök, minden ki van téve, és bármiből lehet választani. Persze, hogy várva vártuk a vacsorát, és nem csak a hosszú út miatt! Ez az első étkezésünk Ázsiában, ahol végre szembesülhetünk a helyi ízekkel, színekkel, formákkal… Az utazásaink bizony sokszor átcsapnak gasztroturizmusba… igen, szeretünk enni… 🙂 .

Édes- savanyú szószban hal
Édes- savanyú szószban hal
tojasok szoszban
Tojások fűszeres szószban

Bőséges a választék az ételekben. A főételekből sokat megkóstolunk, az egyik kedvenc a fenti édes-savanyú szószban elkészült hal lett. Az édes-savanyú szósz hasonló az itthoni kínai étkezdékben kapható szószokhoz.

Engem leginkább az édességek csábítottak, legalábbis addig, amíg megkóstoltam őket 🙂 .

maláj sütik
Maláj sütik

Dekoratívak, színesek, szépek és gusztusosak. Az ízük közelebb áll a semlegeshez. Se nem édesek, se nem sósak. Nincs domináns fűszerezés. Többnyire rizsnyálkából készülnek, amit talán a zselatin állagához lehet hasonlítani. A szemnek nagyon kellemesek.

edesseg1 edesseg2 edesseg3 edesseg4

Kóstolunk egy helyi sört is. Maláj tigris 🙂 . Egyszerű ízű, könnyű, lágy sör, alig keserű.

maláj tigris

Vacsora után a szálloda 3. szintjén, ahol a vacsorát is elfogyasztottuk, megnézzük a kilátást, ott található egy nagy nyitott közös terasz medencével.

medence
Hotel teraszán medencével

Az esti fények, színek, hatalmas, kivilágított épületek más képet mutatnak a városról, mint világosban. Jó ott állni, és nézni a kilátást.

teraszon
A hotel közös teraszán, medencével. Kilátás a bevásárlóközpontra

A szemben lévő sok-sok szintes bevásárlóközpont egyik szintjén beltéri vidámpark nyüzsög az emberektől. Szombat este van. A nyüzsgés és buli ideje.

vidampark
Kilátás a hotelből a bevásárlóközpontra, és a beltéri vidámparkra

Még nincs kedvünk Párommal visszavonulni, lefeküdni, inkább sétálunk egyet a környéken.
Két napot vagyunk csak a városban, igyekszünk tehát minél többet látni. A sétát végül rövidre fogjuk. Egy darabig megyünk a fő utcán, ahol a szállodánk is van.

Az éjszakai élet bár nyüzsgő, a látvány kevésbé tűnik bizalomgerjesztőnek, óriási a kosz, kellemetlen szagok terjengnek, és az épületek, amik lakóépületeknek tűnnek, szegényesek, romosak, koszosak.

kuala lumpur este plaza
Közeli pláza fényei a távolban, ahol vacsora előtt jártunk
kuala lumpur este
Hotel alatti utcák, vendéglőkkel
kuala lumpur utca este
Hotel környéki utcák, vendéglőkkel

Ez volt az első élményünk a kontrasztról: nyomor- gazdagság kéz a kézben, egymás mellett. A 3. emeletről nézve, az esti fényeket, a magas kivilágított épületeket figyelve a szegénység és a nyomor nem volt szembetűnő. Ehhez ki kellett menni az utcára, hogy lássuk. 

hotel este
A hotel kívülről
hotel alatt
A hotel alatt

Az éremnek két oldala van. Hiszek abban, hogy mindig legyünk kíváncsiak, nyitottak, kritikusak, és nézzünk meg többféle valóságot. Mert így kapunk teljes képet.

A “nyitott” szó jelentéséhez nálam egy nyitott ajtó képzete társul. Olyan, amit könnyen, minden nehézség nélkül lehet nyitni. A “szabad” ugyanezt jelenti. Ha valaki nyitott és szabad, akkor egyre több új gondolatot képes magába fogadni, és ez egyre több energia kifejtésére készteti. Ez mind mások felé árad, s ily módon segít rajtuk. Ez igen hasznos és szükséges, különösen manapság. (Tendzin Gjaco)

A másnap tele lesz izgalmakkal, és megnézzük Kuala Lumpurt részleteiben 🙂 .

Csilla

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.