hibazni-vagy-nem-hibazni

Hú, emlékszem, hogy mennyire tökéletesség mániás voltam.

Ez mindenben megjelent.

Amikor főztem, és nem úgy sikerült, ahogyan én azt elképzeltem. Hiába nyugtatott Párom, hogy milyen jól sikerült. Engem nem érdekelt, meg sem hallottam, csak duzzogva, mérgesen belapátoltam a főztömet.

Vagy itt a blogírás. Kb. 5 éve találtam ki, hogy blogolni szeretnék. De nem kezdtem el, vagy ha igen, akkor csináltam egy blogot, írtam egy cikket, majd töröltem az egészet, mert nem olyan volt, mint ahogyan én azt elképzeltem, vagy MÁSOK csinálták. Ez a blog 2015 májusában készült el. Emlékszem, mennyire nem voltam vele elégedett akkor, amikor nyílvánossá tettem.

Nem beszélve az élet számos más területéről, amikor csak vártam arra, hogy majd:

“TÖKÉLETES leszek, és majd egyszer biztosan eljön az az érzés, hogy IGEN, KÉSZEN ÁLLOK, most már minden tudok, és kezdődhet, indulhat. Csinálhatom.”

Mi változott bennem?

Aztán 2015 májusában ezzel a bloggal egy érdekes út vette kezdetét. Eldöntöttem, hogy nem érdekel, hogy nem tökéletes, csinálom. És út közben alakulni fog, és én is fejlődni fogok. Volt sok-sok kudarc, nehézség, bénázás, hibázás:

  • Amikor azt hittem, hogy kész a cikk, és huhúúú majd biztosan sokaknak tetszeni fog. És aztán ketten kattintottak a linkre összesen. 🙂 Elkeseredtem.
  • Amikor a hírlevelemnél megvolt az első leiratkozó. Jajj, mennyire személyem ellen vettem, hogy “ááá, nem érdeklem, biztosan senkit nem érdeklek.”
  • Amikor ott ültem az íróasztalnál, és törtem a fejemet, hogy miről írjak, és semmi nem jutott eszembe.
  • Amikor a nekem nagyon tetsző Facebook posztomra senki nem reagált.
  • Amikor nem tudtam, hogy erről merjek-e írni, vagy ne.
  • Amikor féltem, hogy vajon hogyan fogadják a cikkemet.

(Ha te is blogolsz, van Facebook oldalad, Facebook csoportod, ugye ezek ismerősek? 🙂 )

Aztán valami megváltozott. 

Akkor most már tökéletes vagyok?

🙂 Khmmm….

Megfordult bennem valami. Azt vettem észre, hogy nem is foglalkozom azzal a kérdéssel, hogy amit kreálok, alkotok, az tökéletes-e.

Eszembe sem jut már, hogy valamit nem csinálok azért, mert még nem vagyok tökéletes, nem állok készen, nem tudok eleget.

Elkezdtem a kudarcokat más szemmel nézni. Azt nézni, hogy

“…jó, ez most elég béna lett, valljuk be, tényleg nem aratott sikert, de mit csináljak másképp legközelebb?”

Nagyon sokat tanultam a hibáimból. Sőt, lassan elkezdtem megszeretni azt, hogy hibázok. Mert látom, hogy az elmúlt másfél évben mennyire sokat tanultam magamról, magamtól, az által, hogy előre néztem, mindig csak előre.

Akkor most nézzük azt a csengőt

Annyira jó hasonlatot találtam arra, amit csinálok! 🙂

via GIPHY

Biztosan találkoztál már ezzel a játékkal amerikai filmekben vagy sorozatokban. Nem tudom, hogy mi a neve a játéknak. (Szólj, ha tudod. 🙂 ) A játék lényege az, hogy kaptok a versenytársaddal egy kérdést, és az válaszolhatja meg előbb a kérdést, aki hamarabb megnyomja a csengőt.

Olvastam egy szuper jó cikket Seth Godintól a buzzer management-ről.
Seth Godin azt mondja, hogy nála fiatalon, amikor ezt a játékot játszotta, mindig az vált be, hogy már akkor megnyomta a csengőt, amikor még a választ sem tudta. Csak azt mérte fel előtte gyorsan, hogy KÉPES lesz-e megválaszolni a kérdést, de nem a választ magát találta ki. Mire elkezdett beszélni, megérkezett a válasz is.

Ez felelőtlennek vagy önzőnek tűnhet. Mert lehet, hogy jobb lenne várni addig, amikor már BIZTOSAK leszünk. Dehát a zenész sem tudja még, hogy sikeres lesz-e az album, amit kiadott.

Ha valamit kitalálok, akkor nem azt kérdezem magamtól, hogy:

  • Meg tudom csinálni?
  • Menni fog ez nekem?
  • Elég jó vagyok én ehhez?
  • Készen állok rá?

(Nem mondom, hogy nem fordulnak meg ezek a kérdések a fejemben. De amikor eldöntöm, hogy valamit meg akarok csinálni, akkor inkább azt kérdezem magamtól, hogy:

  • Van ehhez kedvem?
  • Mit súg a szívem, a lelkem, a belső hangom?

Ha van hozzá kedvem, akkor tudom, hogy megtalálom az oda vezető utat. 

(Hááát…. nem volt könnyű ide eljutni, de örülök, hogy már itt tartok az utamon. Főleg, hogy régen, amikor valamilyen nagy példaképem erről mesélt, nem, hogy nem értettem, de el sem hittem, vagy van ilyen.)

((Van kedved elolvasni azon cselekedeteim gyűjteményét, amik így indultak, majd végül mégis sikeresen végződtek?))

MOST TE JÖSSZ!

  • Szoktál úgy cselekedni, hogy még nem állsz teljesen készen?
  • Szoktál úgy cselekedni, hogy nincs meg a teljes terv a fejedben, csak az irány?
  • Vagy szoktál úgy cselekedni, hogy valamilyen belső hang azt súgja, hogy csináld, de még nem is igazán érted, hogy miért?

Mesélj, kíváncsi vagyok, hogy neked ismerős-e ez az érzés! 🙂

y gen eletstilusom facebook

 

Csilla

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.