Megtervezni a hónapjainkat nem könnyű. Vannak azok a tipikus hibák, amikbe nagyon könnyű beleesni a heti és havi tervezés során.

Vagyis én beleestem már, innen tudom, hogy ezek a tipikus hibák. És szerintem te is ismered őket. 🙂

heti havi tervezes hibak

Nézzük, mik azok a tipikus tervezési hibák, amiket el lehet követni

1. Túlvállalod magad:

Volt idő, amikor a következő hónapban akartam megváltani a világot. Emiatt felsoroltam 3-5-7-8 dolgot is, amit meg szerettem volna csinálni.

Ennek mi lett az eredménye? SEMMI! Nem, hogy 8 dolgot, de végül egyet sem fejezetem be.

Ami ma már nálam működik: maximum 4 dolgot választok ki, célzok meg egy hónapban. A 4. már a bónusz, mert inkább az első 3 az, amit meg szeretnék csinálni. Aztán ha a 4. is megvan, az már csak hab a tortán.

Miért éppen 3-4? Mert egy hónapban 4 hét van általában, és így minden hétre jut egy nagy feladat/ projekt/ cél.

2. Minden feladattal egyszerre szeretnél foglalkozni:

Rá kellett jönnöm, hogy 1 héten csak 1 feladattal érdemes foglalkozni.

Júniusban az egyik célom az volt, hogy az Y generációs kérdőívemet befejezzem, tehát meglegyen a megfelelő számú kitöltés.

Június egyik hetében csak arra fókuszáltam, hogy hogyan érhetek el a kérdőívvel minél több fiatalt. Az eredmény pedig az lett, hogy végre elegen kitöltötték ahhoz, hogy ki lehessen értékelni. (Hurrá! 🙂 )

3. A heti és havi célok nem függnek össze a NAGY éves célokkal:

Például, ha kitűzted magadnak év elején azt a célt, hogy szeretnél megtanulni angolul ebben az évben, akkor koncentrálj erre, és ne csábítson el egyik pillanatról a másikra a spanyol nyelv játékossága és szépsége. 🙂

Biztosan oka van annak, hogy miért az angolt választottad:

  • szükséges a munkádhoz?
  • ez a nyelv kell ahhoz, hogy kedvenc témádról angolul is tudj olvasni?

Ha olyan érzésed van, hogy nem haladsz a célod felé, érdemes megnézni, hogy a célod irányába haladsz-e, és amit teszel heti és havi szinten, összhangban van-e azzal, amit el szeretnél érni.

További tippekért a heti és havi tervezéshez kattints ide, vagy ide.

Hogyan legyenek a hónapjaid egyre sikeresebbek?»»»

Most te jössz!

  • Szoktál tervezni?
  • Ha szoktál, akkor a gyakorlással egyre jobb leszel benne, és egyre inkább látni fogod az eredményét.
  • Ha nem szoktál, akkor sosem késő elkezdeni. 🙂

munkafuzet letolteseHa kíváncsi vagy, én milyen munkafüzeteket használok, itt kérd a letöltési linket, és máris elküldöm neked:

 

Mesélj a kommenteknél, hogy te hogyan csinálod. Kíváncsi vagyok rá! 🙂

y gen eletstilusom facebook

 

Csilla

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.