30-napos-kihivas

Már 3 éve dolgozom itthonról (legalábbis többnyire itthonról), és ez egy teljesen új napi rutint igényelt. 3 évvel ezelőtt nehezen szoktam meg, hogy nem volt rajtam időnyomás reggel: hánykor keljek fel, mikor reggelizzek. Este ugyanez zajlott: mikor feküdjek le, hiszen reggel nem kellett vonathoz rohannom.

Az is nehezen alakult ki, hogy mikor ebédeljek, mert amikor belelendültem a munkába, elmaradt nem csak a reggeli, de az ebéd is, a mozgásról már nem is beszélve.

3 év kellett ahhoz, hogy kialakuljon az a napi rutinom, ami ma engem, az egészségemet és a munkámat támogatja. Ezen az úton rengeteget segített a tudatos hozzáállás, amit a 30 napos szokáskialakító kihívásaim megerősítettek.

Először a reggelizős szokásomon, majd az ébredési szokásomon változtattam, legalábbis ezeket dokumentáltam a Facebook oldalamon, és írtam összefoglaló cikkeket a blogomon is.

 

Sikeres lesz vagy kudarcba fullad?

A reggelizős és az ébredési szokásom átalakítása után próbálkoztam egyéb szokások kialakításával is, de azok nem voltak sikeresek.

Amikor elkezdtem azon gondolkodni, hogy mi lehet a kudarc oka, akkor jöttem rá, hogy van három olyan dolog, amiket a sikerrel zárult szokásátalakításoknál csináltam:

  • Mielőtt elkezdtem volna a kihívást, írtam a blogomon egy összefoglalót az elképzelésemről, a célomról a 30 napos szokáskialakító kihívással kapcsolatban.
  • Majd szinte naponta dokumentáltam a folyamatot a Facebook oldalamon.
  • A 30 nap végén pedig írtam egy összefoglalót az eredményről.

A kudarcba fulladt kihívásoknál pedig nem írtam le semmit, nem dokumentáltam a napokat, csak fejben próbáltam lejátszani. Magamban, magamnak.

Mi volt a sikeres kihívások titka?

  1. ÍRÁS ÉS REFLEKTÁLÁS: Az írásnak köszönhetően mindig reflektáltam, hogy hol vagyok most, és merre tartok.
  2. SZÁMON KÉRHETŐSÉG: A rendszeres dokumentálásnak köszönhetően számon kérhetővé váltam. Persze senki nem kért számon, de mivel a Facebook oldalamon ezt felvállaltam, még ha annyira sokan nem is követtek, nekem fontossá vált, hogy becsületesen végigcsináljam.

Végigcsináltam így 2-3 alkalommal, és most már nem szenvedősnek látok egy ilyen kihívást, hanem izgalmasnak, újnak.

Éppen ezért tudom, hogy “csak” az eleje nehéz, “csak” egy pár alkalommal nehéz a 30 napos kihívás, mert még nem tudod, mire számíts. Még nem ismered magadat, a működésedet, nem tudod, hol lesznek a holtpontok, mikor fogod elveszíteni a lelkesedésedet, és akarod abbahagyni az egészet.

 

Próbálj ki valami újat:

Sőt, a következő TED videó arra is rávilágított, hogy nem csak, hogy nem szenvedés a 30 napos szokáskialakító kihívás, hanem egy remek alkalom arra, hogy KIPRÓBÁLJ VALAMI ÚJAT! 🙂

Én ettől nagyon belelkesedtem, és az lesz az új irány, hogy teljesen új dolgokat is ki fogok próbálni. 🙂 (Hozok erről egy listát legközelebb, ami neked is ötleteket adhat.)

Matt Curtis a videóban arról beszél, hogy akármit is szeretnél, 30 nap elég arra, hogy véghez vidd. Például, ha könyvet szeretnél írni, akkor napi 1667 szó 30 nap alatt egy 50 ezer szavas regénnyé nőheti ki magát. Lehet, hogy a 30 nap alatt kevesebbet alszol, de egy hónap múlva JUHÚÚÚ, kész a könyved!

MOST TE JÖSSZ!

  • Kedvet kaptál hozzá?
  • Milyen új dolgot szeretnél kipróbálni 30 napon keresztül?
  • Milyen szokásodon változtatnál?
  • Milyen új szokást alakítanál ki?

A következő 30 napos kihívásra létrehoztam egy zárt Facebook csoportot, mert ezt már nem szeretném egyedül végigcsinálni. Tanulva abból, hogy mekkore ereje van az írásnak, a közösségnek, a kihívás felvállalásának, biztos vagyok benne, hogy ebben a kedves kis csoportban sikeresebbek leszünk együtt.

Velünk tartasz te is?

Katt ide, vagy a képre. November 21-én kezdünk. Újabb kihívást indítok a 2016-os novemberi után: Március 21-én kezdünk. Hamarosan találkozunk! 🙂

30napos-kihivas

További részletekért katt ide»»» Ebben a cikkben mesélek arról, hogy honnan jött az ötlet.

Csilla

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.