2008 nyara: nyári egyetem Torinóban, és az a mágikus mondat, ami nem csak elgondolkodtatott, hanem elindított egy úton. Most mesélek egy kicsit egy nyári egyetemről, ahol Európa különböző részéről összegyűltek a tehetséges, okos, nyitott fiatalok, és együtt tanultak, inspirálódtak. És persze meg akarták váltani a világot, tele voltak nagy álmokkal. (Kezeket fel, ha te is voltál nyári egyetemen valahol a világban. 🙂 )

Mennyi átbulizott éjszaka, és mekkora beszélgetések!

Egy beszélgetésre különösen emlékszem.

Sok barátság alakult ki akkor, bizalmunkba fogadtuk egymást, és olyan álmokat, vágyakat, terveket osztottunk meg egymással, amiket talán magunknak is alig mertünk bevallani.
Akkor meséltem arról egy török fiúnak, hogy az egyik nemzetközi diákszervezetnek a városomban nincs vezetősége, és mivel senki nem akarja elvállalni a vezetői szerepet, be fogják zárni a helyi bizottságot. Meséltem neki arról, hogy milyen jó lenne részt venni egy ilyen nemzetközi szervezetben, nemzetközi környezetben együtt inspirálódni és dolgozni más motivált fiatalokkal. Azt is bevallottam, hogy mennyire keresem a helyemet az ERASMUS után, és kétségbe vagyok esve, és nem tudom, mit csináljak, merre induljak el.

Majd körülbelül ez a beszélgetés zajlott köztünk:

– “Pályázd meg azt a vezetői pozíciót!”

– “Ugyanmár, nem vagyok alkalmas rá. Arra olyan másfajta diákok valók, olyanok, mint te: világlátott vagy, van önbizalmad, ki tudsz állni magadért, és másokért is, és azért, amiben hiszel. Mindenfelé aktívkodsz és mindenben benne vagy. Ellenben én? Nem tudom ki vagyok, nem tudom mit akarok… Csak azt tudom, hogy szeretnék valami nagy dolgot tenni, inspirálni, motiválni…”

– “Én nem ilyennek látlak. Látom benned a női vezetőt, aki igenis ki tud és ki mer állni azért, amiben hisz. Annyira el tudlak képzelni egy ilyen pozícióban. Hajrá, pályád meg!”

Nos… A kishitűségemnél, az önbizalomhiányomnál csak a félelmeim voltak nagyobbak. 🙂 Ez a beszélgetés ma már furcsának, viccesnek tűnhet, dehát egyetemistaként körülöttem mindenki más is az álmaihoz vezető utat kereste.

Aztán persze azt a pozíciót nem mertem megpályázni, mert hát úgysem lennék alkalmas egy diákszervezet vezetésére… De mégis elindult bennem akkor valami. Kerestem a lehetőségeket, és később találkoztam az AIESEC-kel, ahol 1 év után már a helyi bizottság alelnöke voltam.

Mi történt 2008 óta?

Először nézzük azt, hogy miért meséltem el azt a 2008-as történetet. A számmisztikában 2+0+1+6= .

Vagyis ez a 2016-os év egy 9-es, LEZÁRÓ év volt, és a 2017-es év már egy 1-es év lesz. Az új kezdet, új lehetőségek éve. Nem vagyok jártas a számmisztikában, de valamiért mégis megfogott ez a 9-es év elmélete. Ez a ciklus 2008-ban kezdődött.

Arra késztetett, hogy gondoljam végig, mi történt az elmúlt 9 évben, és mi az, ami most beérik. Mik azok az álmok, tervek, célok, amik akkor indultak, és most kiteljesedtek. Vagy éppen nem sikerültek.

2008 óta sokminden történt, aminek nagy részét ebben a videóban mesélem el:

2016 csodálatos év volt számomra, talál az eddigi legjobb. Kicsit meg is ijeszt az, hogy mi lesz jövőre. Merre folytassam az utam.

Blogolás:

Év elején újraélesztettem a blogomat, ami 2015-ben született, de nem írtam túl sokat. Idén már próbáltam heti bejegyzésekkel jelentkezni. Olyan témákról írtam, amik érdekelnek, lelkesítenek, mint a tervezés, szokások, y generáció, egészség, életcél, utazások.

A blogolásnak köszönhetően megismertem pár nagyon szimpatikus és inspiráló bloggert, születtek együttműködések is. Jövőre még többet szeretnék. 🙂

Itt olvashatjátok az egészségről szóló cikkemet Menyaszörp oldalán»»»

Itt olvashatjátok a nőiségről szóló cikkemet»»»

Itt pedig a “Mit kezdjek az életemmel?” cikksorozat részeit»»»

 

Tervezés: PMP vizsga, Webkonferencia

Amióta az eszemet tudom, tervezek. Egyre komolyabb szintre emeltem a tervezést, ami szakmai ártalom is. 🙂 Project Manager-ként még néha akkor is tervezek, amikor nem kellene, így idén gyakoroltam a spontánságot és a lazaságot. Ennek eredményként rájöttem, hogy szerencsére nem is vagyok mindig tudatos, tervezős, hanem sokszor tudok laza és spontán lenni. Jó volt ezt megtanulni magamról.

Idén megszereztem egy fontos Project Manager papírt, a PMP-t, ami eléggé elismert PM körökben. Vért izzadtam, míg felkészültem rá, de az idei év egyik legnagyobb büszkesége nekem az, hogy sikerült. A legdurvább a mentális része volt az egésznek: 4 órás vizsga, 200 kérdés a számítógépen, és semmit nem lehet bevinni, még vizet és papírzsebkendőt sem. Persze ezekért ki lehet menni, de a percek ketyegnek. 2 órán keresztül csináltam, aztán már nagyon elfáradtam, kiszaladtam pisilni, vissza, és megválaszoltam a következő 200 kérdést is. Sokan azért buktak, mert túlizgulták. Én meg mélyeket lélegeztem, és mosolyogtam, amikor egy kis félelem, vagy kétségbeesés jött volna elő. Huh, még mindig érzem azt az izgalmat, amikor arra vártam, hogy a rendszer összesítse a válaszaimat, és kiírja, hogy PASSED vagy FAILED… 🙂

Jó érzés a tervezéssel kapcsolatos tudásomat sok területen kamatoztatni az életben. Ilyen volt az is, amikor a DXN-nek tartottam egy webkonferenciát a tervezés fontosságáról, és beszéltem arról is, hogy hogyan érdemes megtervezni a 2017-es évet.

dxn-webinar tervezes

Sok múlik a tervezésen, de sok múlik a kiértékelésen is. Próbáltam gyakorlatiasan, példákkal szemléltetve beszélni erről a nem könnyű, de igen fontos témáról.

 

DXN:

Eseménydús év volt ez DXN szempontból is. Az egészséges életmód és a termékek segítenek abban, hogy ezen a pörgős és sok kihívásban bővelkedő úton haladjak. Néha nem könnyű. De megéri, mert 1-1 olyan pillanat, amikor valakinek segítek, az minden nehézségért, vagy fáradtságért kárpótol.

Nagy lehetőséget kaptam a decemberi DXN szakmai napon, melynek a témája az egészség volt. Én lehettem az esemény házigazdája, és engem ért az a megtiszteltetés, hogy a nap előadóit felkonferálhattam, illetve az eseményt megnyitottam és lezártam. hazigazda dxn

Hihetetlenül örültem ennek a felkérésnek, ugyanakkor nagyon-nagyon féltem, hogy vajon tudom-e teljesíteni a feladatot. De túléltem! 🙂 Sőt, nem csak túléltem, hanem rengeteg támogatást, bátorítást kaptam, és az esemény végén sokan gratuláltak. Jó érzés volt ott lenni, és egy ilyen szerepből végigkalauzolni a közönséget ezen az izgalmas napon.

Az biztos, hogy minden előadásban kiemelt szerepet kapott az életmódváltás fontossága. Hiába jók a DXN termékek, azok sem tudnak csodát tenni akkor, ha a kis lelkünket elhanyagoljuk. Tetszik ez a mindent felölelő holisztikus szemlélet, már egy ideje ennek a híve vagyok (pontosan 15 éves korom óta. 🙂 )

 

Coaching:

Coach papírt szereztem januárban, és ezzel együtt egy új világ nyílt meg: a coaching kiváló eszköze arra, hogy segíthessek a korosztályomnak, az Y generációnak akár a tervezésben, célmegvalósításban, akár a szokások átalakításában, szemléletváltásban.

Meghirdettem november végén egy 30 napos kihívást is, és egy zárt Facebook csoportban dolgoztunk motivált, nyitott és lelkes hölgyekkel azon, hogy szokásaink változzanak. Erről korábban itt írtam»»» December 20-án ér véget ezt a kihívás, és ki tudja, lehet, hogy 2017-ben is csinálok majd hasonlókat, mert tanulságos volt végigkísérni a változást egymáson, és így együtt sokkal motiválóbb volt, mint egyedül haladni az úton. 🙂

 

Utazásokban bővelkedő év volt ez.

Kezdődött a mediterrán hajóúttal. Itt számoltam be az első napokról»»» (Hmm… és most látom, hogy nem is írtam meg a teljes sorozatot. Upsz…, akkor ezt még pótolni fogom. 🙂 )

dxn tsi trip costa diadema savona italy

Folytatódott egy horvátországi kempingezéssel, amikor egy hetes digitális detoxot is tartottam. Nagyon jól esett kiszakadni egy kis időre az internetes világból, és lelassulni, befelé figyelni. Itt mesélek erről bővebben»»»

kemping collage horvatorszag

A nyár egy 4 napos biciklis túrával zárult a Balaton körül. Fantasztikus napokat töltöttüm el egy réges régi barátnőmmel, sokat nevetve, sokat izzadva, küzdve, szenvedve, de minden pillanata megérte annak a 220 km-nek. Itt írok erről»»» (És úgy látom, az utolsó 2 nappal még adós vagyok…)

balatonkor-balatonvilagos-kilatas

Végül barangoltunk Kárpátalján is, ahova mindig szívesen visszatérek a kedves és közvetlen emberek, a gyönyörű táj és a házias finom ételek miatt.

karpatalja

Egy kicsit a magánéletről:

Sokkal többet írok az önmegvalósításról, az utamról, a terveimről, és elég ritkán említem a magánéletemet és a Páromat. Egy hatalmas örömhírt viszont nem hagyhatok ki az összegzésnél. Idén 7 év után összeházasodtam életem férfijával. Kedves, csendes, családias szertartás volt, semmi felhajtás, semmi fehérruha. (A ruha sötétkék, nem fekete, csak torzít a kép.) Szeretettel gondolok október 1-re, a szeretteimre, azokra a boldogsággal, örömmel teli tekintetekre, de a sok nevetésre és kellemes beszélgetésekre is. Különleges nap volt, mellőzve mindent, amivel nem tudtunk azonosulni.

eskuvo

 

Összefoglalva:

Gondolkodtam, hogy megírjam-e ezt a bejegyzést, mert olyan dicsekvősnek hangozhat az, hogy sorolom, hogy milyen sok szép és számomra fontos dolog történt ebben az évben. (Lehet, hogy még mindig nehéz számomra felvállalni azt, amire büszke vagyok? 🙂 )

Aztán arra jutottam, hogy megírom, de azt is kihangsúlyozom, hogy nem véletlenül említem a cikk elején/ közepén azt a számmisztikás 9-es számot.

Mert 2016 tényleg az az év volt számomra, amikor minden minden minden beért, amiért az elmúlt években dolgoztam. Amikor egy-egy szálat elindítottam, még fogalmam sem volt mi lesz belőle. Csak azt tudtam, hogy szeretnék olyan dolgokkal foglalkozni, amik motiválnak, és esetleg másokra is hatással lehetek.

Tudom, hogy a korosztályom nagyon türelmetlen, és szeretne minél hamarabb, minél gyorsabban eredményeket. Oh igen…én is ilyen vagyok. 🙂

 

MOST TE JÖSSZ!

  • Neked milyen volt ez az éved?
  • Milyen volt az elmúlt 9 éved, és van-e olyan terület az életedben, amire nagyon büszke vagy?

Mesélj a hozzászólásoknál, vagy gyere át a Facebook oldalamra, nagyon kíváncsi vagyok, hogy te hogyan élted meg ezt az évet. 🙂

Köszönöm, hogy elolvastál, és köszönöm, hogy ezt az évet velem töltötted!

y gen eletstilusom facebook

Csilla

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.